Tartalom:
"Vámpírakadémia spinoffjaként kezelendő új sorozat meglepő fordulatokkal teli első részében sok eltemetett titok kerül a felszínre, és az új szereplők mellett olyan régi ismerősöket is üdvözölhetünk, mint Adrian Ivaskov, a lélekmágus szépfiú, vagy Abe Mazur, a tetteivel a törvényesség határán táncoló kalandor. Ahol pedig ők jelen vannak, ott a baj sem járhat messze.
A történet szerint Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú – mellékesen vámpír – kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete."
Nem tetszett. Pont úgy voltam vele, mint a Vámpírakadémia első kötetével. Szenvedés volt olvasni, unalmas volt, te olyan jelenettel, amitől csak a hajamat téptem, hogy mikor fog már történni valami.
A mellékszereplők neveit meg se jegyeztem, mikor feltűntek, azt se tudtam, kiről van szó, annyira jellegtelenek voltak, és Sydney mégis azt állította, hogy a barátai.
Sydney nekem semleges volt, ahogy a Vámpírakadémiában is. Kedves és segítőkész lány, aki ragaszkodik az elveihez, de kb ennyi. Én hiányoltam belőle a badass főhőst, bár tudom, hogy ő nem olyan, így viszont nem tudott meglepni, és nem lett a kedvencem sem.
Adriant még mindig utálom. Sőt, itt valahogy még rá tett egy lapáttal az utálatomra, amiért nem figyelt jobban Jillre. Oké, hogy igyekezett segíteni neki, de ez nem nagyon jött össze neki. Volt pár jelenet, ahol kissé megsajnáltam, meg nem lehet könnyű a Lélekkel, de akkor se fogom soha megkedvelni ezt a srácot.
Jill is semmilyen volt. Néha hisztis, felelőtlen, önző. Máskor jó kislány, gondoskodó, esetlen. Nem tudtam őt sem szeretni, de utálni sem.
A történet elég kiszámítható volt, ahogy előre haladtak az események. Keith múltja kissé meglepett, meg az is, hogy mi lett a szemével (ez tetszett Sydneyben), bár a tetkóügyletben való kezességére csak közben jöttem rá. Aztán a töritanárnőről is sejthető volt, hogy tud valamit, ahogy Leeről is lehetett sejteni a dolgokat. Ami meglepett, az az egész striga-voltam-de-visszaváltozattak-de-megint-striga-akarok-lenni.
Ami mégis tetszett, az a vége volt. Végre volt akció, harc és nem csak ripacskodás. Örültem neki, hogy Adriant kissé helybenhagyták *gonosz vigyor*, és hogy Sydneynek is kellett harcolnia.
Ami tetszett:
Ez a striga volt, de visszaváltoztatták, de nem tetszik neki dolog.
Ami nem tetszett:
Adrian... Még mindig...
Kedvenc idézeteim:
"– Zavartnak tűnsz – jegyezte meg Adrian.
Megráztam a fejem, és felsóhajtottam. – Azt hiszem, csak túl sokat gondolkozom.
Adrian ünnepélyesen bólintott. – Ezért nem csinálom én soha."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése