"Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?"
Mint általában egy komoly témájú könyvről, erről a műről sem könnyű beszélni. Egy nem mindennapi szerelmi történet, ahol nem is igazán azon van a hangsúly. Két ember különleges kapcsolatának mondanám inkább.
Lou karaktere nagyon tetszett. Ahogy keresi a helyét a világban, a munkanélküliség kellemetlen érzését, ahogy dolgozni akar, de nem mindegy, hogy mibe kezd. Kicsit magamra ismertem benne, mert én is pont egy ilyen időszakban vagyok, ahol azt keresem, mégis hol induljak el. A végére hatalmas jellemfejlődést mutat, erős és kitartó lesz, mer új dolgokat kipróbálni. Becsülöm, amiért az utolsó pillanatig mindent megtett, ami csak tőle telt. Le a kalappal előtte!
Willt is nagyon megszerettem a végére. A szarkazmusa és a falai mögött, valamint a sérülése ellenére egy intelligens és szeretetreméltó férfi. Aki szeret nevetni, mosolyogni és jól érezni magát. De akit fogva tart a kerekesszék.
A mellékszereplők is kellemes karakterek. Leginkább Lou húga lopta be magát a szívembe. A gyermekét egyedül nevelő testvér, akinek mégis van egy kis ideje, hogy a nővére gondjaival törődjön. Még ha nem is mindig rózsás a viszonyuk, nagyon tetszett a testvérek kapcsolata.
Akit nem bírtam, az határozottan Patrick volt. Ez a bolond Futó, aki annyira elvan telve a hobbijával, hogy nem is foglalkozik a barátnőjével, csak hogy minél jobb időt fusson. És még piszkosul is játszik. Meg tudtam volna csapni azzal a bizonyos péklapáttal.
Ez a könyv egy fontos kérdést feszeget, amiről valószínűleg minden olvasó véleményt alkot. Vajon lehet-e valaki annyira beteg, hogy véget lehessen vetni az életének? Szerintem igen. Nagyon is megértem Will álláspontját. Hiszen, ha az embert etetni, tologatni kell és hasonlók, az már nem igazán élet. Persze, vannak dolgok, amik nekik is épp akkora élvezetet jelentenek, mint másoknak, és a körülöttük lévők hiába tagadják, a terhükre vannak. Ezzel a tudattal pedig nehéz élni, főleg, ha valami más betegség bármikor véget vethet az életének. Rettegés, kínlódás és fájdalom. Sokan nem szeretnének így élni. én pedig tiszteletben tartanám a döntésüket.
Nehéz olvasmány, meg kell emésztenie az embernek, mikor a végére ért, és nem árt bekészíteni egy csomag zsepit olvasás előtt. De garantáltan nem okoz csalódást a könyv!
A filmadaptációra leszek kíváncsi, amiben annyi ismerős arc lesz, hogy csak győztem pislogni. Leginkább Matthew Lewis, mint Patrick érdekel, mert a srácot nem láttam egy filmben sem, mióta az utolsó Harry Potter filmben Neville utoljára szerepébe bújt. Sam Claflin, mint Will érdekes választás. Nem szeretem az Éhezők viadalát, de a Love, Rosie-ban tetszett az alakítása, és jóképű egy fickó.
A többieket nem nagyon tudom véleményezni. A Trónok Harcát nem nézem, így Lou-t alakító színésznőt sem ismerem, ahogy másik GoT színész munkásságával sem találkoztam még. De kíváncsian várom a filmet, amire még egy évet várni kell.
Ami tetszett:
Az egész. De amin nevettem, hogy másnaposság esetén Chihiro szellemországban-t kell nézni.
Ami nem tetszett:
Nem sok negatívumot tudok mondani. Talán néha sok volt az eseménytelen rész, meg nekem a borító sem tetszik túlzottan.
Ami nem tetszett:
Nem sok negatívumot tudok mondani. Talán néha sok volt az eseménytelen rész, meg nekem a borító sem tetszik túlzottan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése