"Catherine élvezi a londoni szinglik gondtalan életét, mígnem az egyik éjszakai szórakozóhelyen megismerkedik Lee-vel. A férfi jó vágású, karizmatikus és titokzatos – elvarázsolja Catherine-t és a lány barátnőit is. Amikor azonban kiderül, hogy Lee valójában kiszámíthatatlan, manipulatív és erőszakos, már késő: Catherine egyedül marad a kétségbeejtő helyzetben, és senki sem hisz neki. Miközben fokozatosan tárul fel előtte Lee sötét oldala, egyre jobban belegabalyodik a lelki terror és a szexuális kiszolgáltatottság sűrű hálójába. Vajon van-e kiút, el lehet-e menekülni a férfi elől, aki mindenre képes, csak hogy birtokolja vágyainak tárgyát…
Megindító, ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság érzése…"
Megindító, ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság érzése…"
Egy jó kis drámát kerestem, és nem is kellett csalódnom, mert ez a könyv a maga nemében az egyik legjobb, ezt bátran állíthatom!
Hogyan is kerültem ismeretségbe ezzel a könyvvel, az egy érdekes sztori. Olvastam egy fanfiction-t, amiben megerőszakolják a főszereplőt, de annyira valótlannak találtam az ott leírtakat, hogy gondoltam, muszáj olvasnom valami hitelesebbet. És mivel a moly az én drága barátom, rákerestem a nők elleni erőszakra, és ott találtam ezt a gyöngyszemet.
Az volt csak az öröm, mikor megláttam, hogy ez bizony egy E/1-es könyv, így nem kell magamat visszakonvertálnom egyes szám harmadik személyre.
Bevallom, az elejét nem igazán értettem, mert homály módjára olvastam. Az addig megvolt, hogy tárgyalás meg minden, de utána nem értettem, hogy egyik fejezetben még így néz ki a srác, a másikban meg amúgy; a csaj az egyikben vedel, mint egy állat, a másikban meg mindent ellenőriz. Mire rájöttem, hogy meg kéne nézni a fejezet elején a dátumot, mert az egyik a múltban, a másik a jelenben játszódik.
Furcsa volt ez a kettősség, mégis nagyon jól szemléltette Catherine helyzetét. Tudtuk, hogy Lee egy mocsok szemétláda, és valami olyat tett szegény nővel, hogy annak olyan pszichés bajai lettek, hogy csoda, hogy egyáltalán még él. Mellette meg látjuk, milyen a múltban, és kezdetben még minket is levesz a lábunkról. Már-már túl tökéletes.
Aztán szép lassan előjönnek a hibái... A munkája miatti titkok, ami később kiderül, de én a főhős helyében kilométerekről elkerülnék egy olyan pasit, aki még azt se mondhatja el, mi a munkája. Kösz, nekem nincs ilyenre szükségem... De Catherine elég hiszékeny volt, és a pasi tökéletessége elvakította, és csak akkor jött rá, milyen is valójában, mikor már késő volt.
Eközben a jelenben végigkövethetjük a főszereplő kálváriáját, ahogy együtt él a kényszerbetegségével és a poszttraumás stressz szindrómájával. És még ott van az is, hogy minden szőke hapsiban Lee-t látja, amitől meg pánikrohamok gyötrik.
De a jelenben is van pasi, aki ráadásul nem egy mocsok szemétláda. Én nagyon megkedveltem Stuart karakterét, aki pszichológus, és azon van, hogy segítsen a nőnek helyrejönni, mindezt úgy, hogy nem erőltet nála semmit sem, és végül szépen egymásra találnak.
Miközben a múltban Lee kezd erőszakos lenni, megtudjuk, hogy a jelenben kiengedték a börtönből. Innentől kezdve Catherine úgy érzi, hogy követik, és apró jeleket talál arra, hogy a fickó a nyomában van, és sokáig nem tudjuk, hogy csak paranoiás, vagy a szemétláda tényleg megtalálta.
A múltban elérkezünk a végkifejlethez, ami nagyon durva volt, de reális, ami tetszett. Még a szexuális utalásokkal sem volt gondom, pedig azokat fenntartásokkal kezelem, bár azért néha nem nagyon tetszett, de mivel ez egy felnőtt könyv, elnéztem az írónak a dolgot. Még mindig jobb volt, mint A soha határa mocskolódása.
Az akció pedig a jelenbe is elért, és megkaptam azt, amire a legjobban vártam: egy erős nőt, aki igaz sok mindenen ment keresztül, de ez nem törte össze, hiszen az idő és a kitartás begyógyította a sebeket, és mert magáért kiállni. Amit a végén csinált, le a kalappal előtte! Igazán bátor dolog volt tőle, tényleg minden elismerésem. És ezért szeretem én a drámákat, mert sok esetben az a szereplő, aki szörnyű dolgokon ment keresztül, hatalmas jellemfejlődésen megy végig.
Ezt a könyvet csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a drámaibb történeteket, és nem riad vissza az erőszaktól. Nekem kedvencem lett, igazán megható, tanulságos és megindító történet.
Az volt csak az öröm, mikor megláttam, hogy ez bizony egy E/1-es könyv, így nem kell magamat visszakonvertálnom egyes szám harmadik személyre.
Bevallom, az elejét nem igazán értettem, mert homály módjára olvastam. Az addig megvolt, hogy tárgyalás meg minden, de utána nem értettem, hogy egyik fejezetben még így néz ki a srác, a másikban meg amúgy; a csaj az egyikben vedel, mint egy állat, a másikban meg mindent ellenőriz. Mire rájöttem, hogy meg kéne nézni a fejezet elején a dátumot, mert az egyik a múltban, a másik a jelenben játszódik.
Furcsa volt ez a kettősség, mégis nagyon jól szemléltette Catherine helyzetét. Tudtuk, hogy Lee egy mocsok szemétláda, és valami olyat tett szegény nővel, hogy annak olyan pszichés bajai lettek, hogy csoda, hogy egyáltalán még él. Mellette meg látjuk, milyen a múltban, és kezdetben még minket is levesz a lábunkról. Már-már túl tökéletes.
Aztán szép lassan előjönnek a hibái... A munkája miatti titkok, ami később kiderül, de én a főhős helyében kilométerekről elkerülnék egy olyan pasit, aki még azt se mondhatja el, mi a munkája. Kösz, nekem nincs ilyenre szükségem... De Catherine elég hiszékeny volt, és a pasi tökéletessége elvakította, és csak akkor jött rá, milyen is valójában, mikor már késő volt.
Eközben a jelenben végigkövethetjük a főszereplő kálváriáját, ahogy együtt él a kényszerbetegségével és a poszttraumás stressz szindrómájával. És még ott van az is, hogy minden szőke hapsiban Lee-t látja, amitől meg pánikrohamok gyötrik.
De a jelenben is van pasi, aki ráadásul nem egy mocsok szemétláda. Én nagyon megkedveltem Stuart karakterét, aki pszichológus, és azon van, hogy segítsen a nőnek helyrejönni, mindezt úgy, hogy nem erőltet nála semmit sem, és végül szépen egymásra találnak.
Miközben a múltban Lee kezd erőszakos lenni, megtudjuk, hogy a jelenben kiengedték a börtönből. Innentől kezdve Catherine úgy érzi, hogy követik, és apró jeleket talál arra, hogy a fickó a nyomában van, és sokáig nem tudjuk, hogy csak paranoiás, vagy a szemétláda tényleg megtalálta.
A múltban elérkezünk a végkifejlethez, ami nagyon durva volt, de reális, ami tetszett. Még a szexuális utalásokkal sem volt gondom, pedig azokat fenntartásokkal kezelem, bár azért néha nem nagyon tetszett, de mivel ez egy felnőtt könyv, elnéztem az írónak a dolgot. Még mindig jobb volt, mint A soha határa mocskolódása.
Az akció pedig a jelenbe is elért, és megkaptam azt, amire a legjobban vártam: egy erős nőt, aki igaz sok mindenen ment keresztül, de ez nem törte össze, hiszen az idő és a kitartás begyógyította a sebeket, és mert magáért kiállni. Amit a végén csinált, le a kalappal előtte! Igazán bátor dolog volt tőle, tényleg minden elismerésem. És ezért szeretem én a drámákat, mert sok esetben az a szereplő, aki szörnyű dolgokon ment keresztül, hatalmas jellemfejlődésen megy végig.
Ezt a könyvet csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a drámaibb történeteket, és nem riad vissza az erőszaktól. Nekem kedvencem lett, igazán megható, tanulságos és megindító történet.
Ami tetszett:
Catherine jellemfejlődése a regényben.
Ami nem tetszett:
A kezdeti ribanckodás, és az olykor számomra kellemetlenül leírt szexuális tartalmak.
Kedvenc idézeteim:
"Legfurább az volt az egészben, hogy éreztem, mindent éreztem. Amúgy csak azt érzem, hogy a bőröm viszket, kellemetlen, feszül és érzékeny. Elborítanak a hegek, sok helyütt érzéketlenné vált a bőröm, nyilván károsodtak az idegvégződések. Amikor hozzám ért, mégis mindent éreztem. Mintha új bőrt kaptam volna."
Catherine jellemfejlődése a regényben.
Ami nem tetszett:
A kezdeti ribanckodás, és az olykor számomra kellemetlenül leírt szexuális tartalmak.
Kedvenc idézeteim:
"Legfurább az volt az egészben, hogy éreztem, mindent éreztem. Amúgy csak azt érzem, hogy a bőröm viszket, kellemetlen, feszül és érzékeny. Elborítanak a hegek, sok helyütt érzéketlenné vált a bőröm, nyilván károsodtak az idegvégződések. Amikor hozzám ért, mégis mindent éreztem. Mintha új bőrt kaptam volna."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése