Tartalom:
"Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív.
Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.
A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk."
Sokáig kellett gondolkodnom, mit is írhatnék erről a könyvről. Nem volt egy könnyű olvasmány. Nagyon elgondolkodtató könyv, olyan komoly témákat feszeget, ami nem kerül szóba napi szinten.
Én is elgondolkodtam olvasás közben, és az anya helyében még mindig nem tudom, hogy így cselekednék-e. Willow betegsége súlyos, hiszen bármikor eltörheti valamijét. És az ügyvédek, az orvosok, emberek hiába bizonygatták, hogy ezzel a betegséggel együtt lehet élni, abba nem gondoltak bele, hogy ez állandó szenvedést jelent annak a kisgyereknek. És nem csak fizikai fájdalmat, bár azért egy gyereknél ez is nagyon fontos, hiszen ki szeretné, hogy a kislányának ilyen fájdalmakat kelljen kiállnia.
De Willow nem játszat úgy, ahogy a többiek, nem szaladgálhat, nem mászhat fel a mászókára, nem labdázhat, stb. Tolókocsi, mankó, járókeret, gipsz. Ebből jön a társadalmi megkülönböztetés. És el kell ismerni, hogy egy szülő sem szeretne ilyen életet a csemetéjének. Így én jogosnak tartom, hogy azért, amiért korábban is felismerhették volna a betegséget, és akkor elvetethette volna a babát az anya, igenis káreset.
Nagyon szeretem Willow karakterét, az erősségét, a kitartását, az eszét, viszont ha én lettem volna az édesanya helyében, és még időben megtudom, hogy ilyen beteg gyerekem születne, biztosan nem tartanám meg. És nem amiatt, hogy gondozni kéne, vagy sok pénz lenne a kezelése, az eltartása, hanem mert egy életen át tartó szenvedés lenne neki ez, minden nap kínlódnia kéne. Bár lehet, csak én gondolom így, bár még fiatal vagyok.
De Willow nem játszat úgy, ahogy a többiek, nem szaladgálhat, nem mászhat fel a mászókára, nem labdázhat, stb. Tolókocsi, mankó, járókeret, gipsz. Ebből jön a társadalmi megkülönböztetés. És el kell ismerni, hogy egy szülő sem szeretne ilyen életet a csemetéjének. Így én jogosnak tartom, hogy azért, amiért korábban is felismerhették volna a betegséget, és akkor elvetethette volna a babát az anya, igenis káreset.
Nagyon szeretem Willow karakterét, az erősségét, a kitartását, az eszét, viszont ha én lettem volna az édesanya helyében, és még időben megtudom, hogy ilyen beteg gyerekem születne, biztosan nem tartanám meg. És nem amiatt, hogy gondozni kéne, vagy sok pénz lenne a kezelése, az eltartása, hanem mert egy életen át tartó szenvedés lenne neki ez, minden nap kínlódnia kéne. Bár lehet, csak én gondolom így, bár még fiatal vagyok.
A szituáció elég kemény volt. Beperelni a legjobb barátnőt, odáig eljutni, hogy a házasság romokban, a család széthullott, a nagyobbik lány összeomlott, egy szomorú egyveleg az egész a pereskedés miatt. Nincsenek itt rosszak és jók, csak az erkölcs van, ami mégse húz minket egyik oldalra sem.
Tetszett a sok szemszög. Így mindenkinek a nézőpontját végigkövethettük. Főleg Marin történetét, ahogy a vér szerinti szüleit kutatja, nagyon érdekes mellékszál volt. Ami különleges volt a regényben, hogy olyan volt, mintha Willownak írták volna. Mindig őt említették, E/2-ben szóltak hozzá. És az utolsó fejezet Willow szemszöge, ami nagyon jó megoldásnak tűnt. Eleinte.
A vége… Számítottam rá, de nem ebben a formában, nem így, ilyen váratlanul és kiborítóan. Fájt. Az leginkább, hogy lapoztam, és vége volt a könyvnek.
Megsiratott. Nem nagyon, de könnyeket csalt a szemembe. Biztosan nem egy olyan könyv, amit gyakran leveszek a polcról, de igazán tanulságos olvasmány volt.
Ami tetszett:
Az egész történet mondanivalója, és mély értékei.
Ami nem tetszett:
A vége, elég sokkoló volt.
Kedvenc idézeteim:
"A legfontosabb dolgokat úgyse lehet szavakba önteni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése