2013-as év a könyvek terén

Csináltam egy listát, melyek könyvek jelentettek nekem sokat a tavalyi évben. Íme:

Az év fantasy-ja



Nálam a fantasy-k közül a Luxen sorozat nyerte el a tetszésemet, az Ónix méltó folytatása elődjének. A karakterek szuperek, a jelenetek viccesek és izgalmasak, a romantikus szál szerethető.




Az év romantikus története


Nekem mindig is az a szerelemi kapcsolat tetszett legjobban, ahol nap mint nap meg kell küzdeni a másikért. Itt pont ezt kapjuk. Evannek minden nap emlékeztetnie kell Londont, hogy ki is ő.

A legjobb dráma


Ennek a regénynek a drámája fogott meg leginkább. Szörnyű volt csak belegondolni is, mi minden folyik Emma otthonának csukott ajtaja mögött.

A legjobb realisztikus könyv


Mindkét könyv mély benyomást tett rám. Míg a Csillagainkban a hiba rákos fiatalok napjait mutatja be, a Jégviráglányok főhőse komoly anorexiával és annak következményeivel küzd. Mindkét könyvben fontos szerephez jutnak a mellékszereplők, akik a szenvedő felek mellett állnak.

A leghosszabb könyv


A maga 510 oldalszámával ez volt a leghosszabb könyv, amit 2013-ban olvastam.

Legnagyobb csalódás


Ezzel a könyvvel két hétig szenvedtem, mire végigolvastam. Pedig a tartalom alapján egy nagyon jó könyvet vártam, főleg mivel utópia/disztópia, de nem azt kaptam, amit vártam. Azóta se álltam neki a folytatásoknak.

Legkiakasztóbb vég


Mindkét kötet vége sokkoló volt a maga módján. Míg az Allegiant, ami A beavatott sorozat befejező kötete, egyszerűen szétzúzza a lelkedet, és addig sírsz, ameddig még marad mit kiadnod magadból, addig az Elakadó lélegzet vége akkora függővég, amit nem szabadna megengedni, és rögtön feldühödsz, hogy mi van, és hol a következő fejezet, a következő kötet.

Könnyáradat


Nem vagyok az az elérzékenyülős típus, főleg nem könyvek miatt, de ez a két regény kellően megríkatott. Köszönöm kedves írók!

Legdurvább jelenet



Az Elakadó lélegzet végénél nem találkoztam durvább jelenettel. Nem spoilerezek, de nagyon durva és kétségbeejtő, ami Emmával történik.

Legmeghatóbb jelenet


A legmeghatóbbnak a Vámpírakadémia negyedik kötetében a "hidas" jelenetet találtam. Aki olvasta, tudja miről van szó...

Kedvenc borító


Most, hogy így végignéztem a 2013-ban elolvasott könyveimet, még mindig ez a kedvenc borítóm *.*

Kedvenc női karakter



Tris és Rose között nem tudtam dönteni. Merőben más karakterek. Míg Tris inkább magában tartja a gondolatait, és a tetteivel bizonyít, addig Rose nagyszájú és merész, ahogy Dmitrij mondja az előzetesben: neveletlen. De mindkét szereplő nagyon a szívemhez nőtt! :)

Kedvenc férfi karakter


Ezt a döntést nehezen hoztam meg. Annyi jó férfi karakter van. Ráadásul imádom A beavatottból Négyest, de ő a három kötet során annyira megváltozott, és nem a legpozitívabb irányba, hogy végül őt is kizártam. De Dmitrij... Kinek ne jönne be ez a szexi orosz? Kemény és bátor, de érzékeny és gyengéd, példát mutat, remek oktató, igazi férfi. És amit a legjobban szeretek benne: tud veszíteni.

Kedvenc mellékszereplő


Itt a két kedvencem nagyon hasonlít egymásra. Magnusnál jobban kidolgozott mellékszereplővel még nem találkoztam. Vicces, egy idióta, segítőkész, és furcsa elgondolásai vannak a divatról. Csak úgy, mint Abe Mazurnak, aki a Vámpírakadémia kétes hírű vámpírja. Abe is elképesztő vicces, de a hideg kirázza tőle az embert. Amilyen hibbant, annyira védelmező is. Reszkessenek a pasik, ha a lánya közelébe mennek!

Kedvenc páros


Ezt a kérdést is meg hánytam-vetettem, de arra jutottam, hogy Rose és Dmitrij kapcsolatánál nincs szebb. Tiltott szerelem, mégis annyira erős, hogy még a halál se szakíthatja el őket. Kiegészítik és megértik egymást, a csatákban remekül együtt tudnak működni. És irtó édesek :3

Legjobb világ


A legkidolgozottabb világgal a Vámpírakadémia kötetekben találkoztam, ahol az egész társadalom részletekbe menően fel volt vázolva az olvasó szeme előtt.

A legérdekesebb stílus


Amit ebben a regényben az írónő alkot, az valami fantasztikus! Annyira egyedi és magával ragadó, ahogyan ír, hogy képtelen vagy letenni a könyvet.

Az év írója


Az alapján osztottam ki ezt a "címet", hogy ki volt az az író, akinek a legtöbb könyvét megkedveltem. És ez minden kétséget kizáróan Richelle Mead, a Vámpírakadémia megalkotója volt!

Kedvenc sorozat



Két kedvencem, ehhez kétség sem fér. Nagyon örülök, hogy mindkettőnek nekiálltam! Rengeteg élményt és barátot szereztem az elolvasásukkal!

Az év könyve


Az ebben az évben magyarul megjelentek közül választottam ki az Év könyvét, ami nálam ez a kettő! Imádtam olvasni mindegyiket. De mindkettővel volt egy hatalmas probléma: túl rövid volt!

És akkor egy kis statisztika:
2013-ban elolvasott könyveim száma: 32 könyv
Elolvasott oldalak száma: 11.814 oldal



2 megjegyzés:

  1. Tetszik!!! Örülök, hogy Roset és Dimitrijt választottad kedvenc párosnak és telejesen egyetértek abban, hogy a legmeghatóbb a híd jelenet ^^ (szerintem Én még évek múlva is azt fogom a kedvenc jelenetemnek mondani)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok kedvenc párosom van, de az ő kapcsolatuk a legjobb! Szerintem én is, annyira szép és szomorú volt :(

      Törlés