Tartalom:
"Hadd mondjam el…
Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor?
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?
Ezt meséli el a szerző díjnyertes, több nyelvre lefordított, drámai erejű, ugyanakkor az iróniát sem nélkülöző könyvében."
A borító és a leírás fogott meg először, ezeknek a hatására kezdtem el olvasni. Már az elejétől sejtettem, mi is történt Melindával, főleg mikor szóval került a buli.
Elég megrázó volt. Mégis csodálatra méltó, hogy Melinda mennyire kitartó volt, annak ellenére, hogy a régi barátai mennyire kerülték és igyekeztek levegőnek nézni.
A szülei annyira vakok és önzőek, hogy az már fájt. Nem hiszem el, hogy nem vették észre, hogy valami baj van a lányukkal, hogy valami szörnyűség történt vele. De látszik mennyire figyelnek a saját gyerekükre.
Ez az Evan meg egy díszbunkó. Felháborítóan pofátlan és egoista. Ha valaki nem borul le a lábai elé, akkor előjön a szadista énje. De azért az iskola nagy része szép lassan kezd átlátni rajta, ami tetszett.
És Melinda is csak megnyílik, bár szerintem nem épp a megfelelő személynek, akármennyire is segíteni akar ezzel.
A kedvencem a történetben mégis a rajztanár volt. Nagyon érdekes karakter a csávó. Ahogy ösztökéli a főhőst a kiemelkedő alkotás elkészítésére, és az érzései kinyilatkoztatására. Meg ahogy a fa motívuma végigvezet a cselekményen.
Maga a szöveg érdekes hangvételű volt, és kicsit furcsa, hogy szinte nincsenek benne párbeszédek. Ilyen könyvet még nem is olvastam.
Amire még kíváncsi lettem volna, hogyan alakul, az Melinda és David kapcsolata lett volna.
Összegzésképpen egy remek könyv került a kezembe, mély tartalommal és érzésekkel!
Ami tetszett:
A könyv stílusa, hogy szinte nem tartalmaz párbeszédeket.
Ami nem tetszett:
A szülők vaksága...
Kedvenc idézetem:
"A doktornő a szemfenekemet bámulja egy erős lámpával. Vajon ki tudja olvasni onnan a gondolataim? És ha igen, mit csinál? Hívja a zsarukat? Diliházba küld? Csak aludni akarok. Hátha akkor eltűnnek az emlékek… De tudom, hogy nem fognak. Csak egy agysebész tudná kivágni belőlem őket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése