Végzet ereklyéi

Na itt is vagyok egy konkrét bejegyzéssel. Mivel mostanában ezzel a szériával foglalkoztam a legtöbbet, ezzel is nyitnám meg a blogom.

Hogy is találtam rá a könyvekre?

Na ez egy érdekes kérdés. A történet akkor keltette fel az érdeklődésemet, mikor moziban voltunk, épp A magányos lovast néztük, az elején a várható filmek trailerei között szerepelt A végzet ereklyéi - Csontváros bemutatója is. A trailer alapján megtetszett a történet, mondom ezt meg kell nézzem.

Nem sokkal ezután bukkantam rá a könyvekre. Először letöltöttem ebookba, de csak a többi közé tettem. Aztán barátnőm nekiállt elolvasni. Ekkor döntöttem úgy, hogy én is nekikezdek. Így hát fogtam a tabletemet, az én drága kicsi Sammy-met (mert Samsung Tab II 7.0) és rámásoltam.

Az egészben az az egyik legviccesebb, hogy a könyvet még jó pár hónappal korábban, úgy februárban lefényképeztem a tacskóban, hogy ezt el kellene olvasni...

Tovább is van...

Az első kötet:

Kicsit nehezen indult nálam a sztori, kellett kis idő mire ráhangolódok. Csakhogy utána nem tudtam letenni. Pont az én ízlésemnek megfelelő az egész: a történet, a világ, a karakterek... Beszippantott engem ez a különös világ, és nem akart elengedni.

A karakterekkel is könnyen barátkoztam. Igaz az első kötetekben a főhős, Clary kicsit idegesítő, de komolyan nem tudtam rá haragudni, mivel annyira hasonlít rám: pici, esetlen, a legjobb barátja egy fiú, imád rajzolni (csak ő még tud is én meg nem), narancssárga a szobája (az enyém nem, de majd lesz) és animés. Azt viszont nagyon tetszett, hogy hogyan harcolt az anyukájáért és Simonért. Ment, tette a dolgát, nem hisztizett, hogy miért kell ezeken keresztül mennie.

Jace is szimpatikus, bár néha az egója már a tűréshatáraimat súrolja. Itt még annyira nem bontakozik ki a jelleme.

Simon egyik kedvencem. A történet során talán ő fejlődik a legtöbbet. Most még csak egy esetlen kis mondén, aki viszont törődik a barátjával, még ha az nem is viszonozza az érzelmeit.

Luke másik kedvencem, ő az egyik legerősebb és legszerethetőbb mellékszereplő a sztoriban. Bár mikor azt hisszük, elárulja Claryt és Jocelyn-t, haragudtam rá, de a végén szabályosan berobban a sztoriba.

Magnus Bane neve már maga egy jelentős szereplőt sejtet. Az első könyvben ugyan még sokat nem szerepel, de már kiderül róla mekkora figura.

A főgonosszal volt a legnagyobb problémám. Ugyanis nem tudtam utálni Valentine-t. Valahogy meg tudtam érteni a szándékait. Csak a kivitelezést nem.

A vége meg nálam kiverte a biztosítékot. Komoly idegrohamot kaptam. Ugyebár a testvér-dolog miatt...

Na lássuk a 2. kötetet:

A Hamuváros megint csak letehetetlen volt. Örültem neki, hogy Clary nem áltatja magát azzal, hogy Jace-t szereti, mikor tudja hogy nem lehet, inkább próbál Simonhoz közeledni. Szerintem tök aranyosak együtt. De persze jönnek a fiatal alvilágiak ellene gyilkosságok, és a tündérek udvarában lezajlott csók... (itt dobtam ki majdnem a könyvet a kukába...) Szegény Simon, nem is csodálom hogy úgy eltűnt. Aztán mikor Raphael az Intézethez viszi a csupa vér Simont, Claryt valahogy nem tudtam sajnálni... Aztán ahogy Simon vámpírként feltámad... AWESOME!

Maia, mint új karakter egész kedvelhető. Örültem, hogy van egy fiatal vérfarkaslány is a csapatban.

Valentine még sokáig megtartotta a tanácstalanságomat. De csak addig, ameddig kezet nem emelt Simonra...

A vége ennek is epic volt. A hajón lévő csata, Clary nyitó rúnája, Simon ahogy nem ég el a napon...

Üvegváros:

A trilógia csúcspontja. Végre bepillanthatunk Idrisbe, az árnyvadászok országába. Clary Jace akarata ellenére is elmegy, hogy megmentse az anyját. Hogy a csajszi maga nyit egy portált, hát meglepő volt.

Alicante gyönyörű hely, főleg a démontornyok...

Itt is vannak új karakterek. Aline nekem nem volt szimpatikus, valahogy a falra tudtam volna tőle mászni. Sebastian meg nagyon is belopta magát a szívembe. Átkozottul szexynek van leírva. Nagyon bírtam... addig, ameddig az a mocsok meg nem ölte kicsi Max-ot... :( Innentől utáltam.

Itt is volt pár jelenet, amitől a könyv kettétépését terveztem. Főleg, mikor a Wayland birtok romjainál ez a két idióta egymásnak esik, még vetkőznek is... Áh ott kiborultam. Az viszont aranyos volt, mikor egymás kezét fogva alszanak...

Az tetszett nagyon mikor Jocelyn meggyógyulva teljes harci öltözetben beállít Idrisbe...

A vége meg megint áhhh... Kiderül, hogy mégse tesók (szóval potyára borultam ki), Sebastian nem is Sebby hanem Jonathan, Clary bátyja, Jace meg akkor nem is Morgenstern, nem is Wayland, hanem Herondale...

Clary rúnája nagyon ütős. Nagyon jól kivitelezett ötlet volt. Még Simon Káin-jegye is.

Akkor kicsit kiborultam megint, mikor Valentine leszúrja Jace-t. Na akkor küldtem el gondolatban melegebb éghajlatra. És még sírt is... De nem sikerült megsajnáltatnia magát, velem legalábbis... Clary meg ahogy átveri, hatalmas. Meg ahogyan Raziel feltámasztja a szöszkét.

Összefoglalva nagyon jól felépített trilógiát olvastam. A történtekbe nem lehetett belekötni, a karakterek páratlanok, egyszerűen zseniális.

Közben pár kötetet sikerült beszereznem, igaz érdekes sorrendben. Mert megvettem az Üvegvárost boltban, aztán a kiadótól megrendeltem a Csontvárost meg az Elveszett lelkek városát. Még a Hamuváros és a Bukott angyalok városa hiányzik.

A 4. és 5. kötetre inkább egy másik postban térek majd ki, mert ez már így sok lesz. :)