Csontváros film

Sziasztok! Ma egy filmmel indítunk, ami nem nagy meglepetésre a Csontváros lesz.Már több mint egy hete láttam, így lassan már érik bennem ez a kritika.

Bevallom, kicsit félve ültem be a moziba. A filmről előtte hallottam már hideget-meleget, és tudtam, hogy "sok" mindent megváltoztattak a könyvhöz képest. De leginkább ami engem kissé elidegenített, az a felirat volt. Ez előtt még egy filmet sem láttam moziban feliratosan, így tartottam tőle, hogy nem lesz élvezhető. Mert hát más számítógépen, tévén feliratos filmet nézni, meg más egy hatalmas mozivásznon. Ebben viszont kellemesen csalódtam, bár sajnos így is sok részlet kimaradt, miközben a feliratot olvastam.

Az egész mozizásban az volt a legnagyobb poén, hogy 6an voltunk az egész teremben... Jó, vidéki város lévén nem meglepő, de mégis nagyobb érdeklődésre számítottam, bár lehet ez amiatt is volt, hogy szombat délelőtt voltunk. (És persze hogy a délutáni vetítéseknél lehetett Hamuváros könyvet nyerni...)

A film nyitó jelenete nagyon tetszett, a zene alatta különösen. Clary az elején volt igazán clarys. A film további részében túl elegánsan volt felöltöztetve. Magnus buliján aláírom hogy kellett, de utána már nem nagyon. Bár azért volt pár jelenet, amiben egész elviselhető cucc volt rajta.

Tovább is van...


Jocelyn és Luke is nagyon belopták magukat a szívembe. Mikor Jocelyn rájön, hogy kicsi lánya rájött valamire, mert ugyebár folyton az angyali erő rúnát rajzolja (ami szerintem egész jó ötlet volt, bár mikor a szobáját teleragasztja vele, az már sok szerintem...) Luke a szemüvegével igazán barátságos, ami első képek alapján, amit láttam róla, nem jött le.

Jace-ék megjelenése a klubban is hatásos. Izzy ahogy elcsavarja a kék hajú démon fejét... xD Jace pedig ahogy döbbenten néz Claryre...


Jocelynt harcolni látni elég nagy löketet adott a filmnek. A könyvben ugyanis erről mit sem sejtünk. Viszont ahogy ez a nő használja a tulajdon hűtőjét.. LoL xD Itt viszont annyi pluszt megtudunk, hogy Jocelyn mérget vesz be, hogy a gonosz bácsi ne tudja kivallatni. Ezt a könyvben csak a Hamuváros végén tudjuk meg, addig nem tudjuk, miért fekszik anyu eszméletlenül...

Vicces bár kissé klisé volt, ahogy Clary beszél a sikátorban Jace-szel, a járókelők meg hülyének nézik, hogy magában beszél, mivel Jace-t nem látják. Aztán Clary is zúz egy jót. A falánk démon elég ijesztő és undi lett, de a néző simán elhitte hogy valóságos. És itt is mire nem lehet használni a hűtőt... xD

Ezután jön egy kis keverés. Ugyebár beszélnek Madame Dorotheával, találkoznak Simonnal meg elmennek Luke-hoz. Ezek ugyebár a könyvben nem Jocelyn elrablása után közvetlenül történnek, de nagy jelentősége nem volt a film szempontjából. Luke-nál viszont megint történik pár "érdekes" dolog, aminek nem nagyon láttam értelmét beletenni. Viszont izgalmas volt. Azt viszont hiányoltam, hogy Luke-t a gonoszok sosem hívták Luciannak csak Lukey-nak. Ez szerintem elég gáz volt így.



Az időrend keverésnek annyi volt a hátulütője, hogy amint belépnek az intézetbe, Clary összeesik, ugyebár a démonharapás miatt. Oké, egy átlag filmnézőnek még ezzel se lenne baja. Csak nekem xD Szegény csajnak ennyi idő alatt már rég el kellett volna haláloznia... Azt viszont bírom hogy Jace hogyan poénkodik. Aranyos. Ahogy Simon is, mennyire lelkes az új dolgok iránt.

Hodge-t nem tudtam utálni. Olyan erős karakter és a színész nagyon jól játszik... A Néma Testvérek kellően hátborzongatóak voltak, ahogy a Csontváros is. Az viszont megint nem volt a helyén, hogy annyit beszélnek a Végzet Kelyhéről, de a Kardot és a Tükröt meg se említik, mikor a Csontvárosban ott lóg a Kard... A néző aki nem ismeri a sztorit csak annyit vesz észre, hogy: Nézd már Béla mekkora kard lóg ott fent... Ahogy én az Intézetből hiányoltam Razeil angyalt ábrázoló képet, amint kiemelkedik a Tóból, kezében a Kehellyel és a Karddal... Az pedig kellett volna oda.

Magnust imádtam! Komolyan ahogy a buliban bevonul egy szál alsógatyában... Epic volt komolyan. Meg ahogy Alecre néz, szegény gyerek meg olyan értetlenül néz rá vissza... xD Nem szeretem a BL-t, de ez most tetszik.


Innen viszont megint jön az, amit nem vagyok képes felfogni. Miért viszik el a vámpírok Simont? Mert oké hogy a könyvben elviszik, amikor az patkánnyá változott, ott is véletlenül. De itt ember maradt, és mikor elmennek megmenteni és Simon kinyögi hogy a vámpírok a Kelyhet akarják, ott fordultam be. Ugyan mihez kezdenének vele? De komolyan... Valentine-nak kell a Kehely, ő pedig gyűlöli az Alvilágiakat, sosem szövetkezne vámpírokkal, így ennek nem volt semmi értelme. Viszont a csatajelent jó volt nagyon.

Clary és Jace csókjelenete egész jó volt, bár ez a most megcsókolom, á mégse, najó most mégis... Ez idegesítő volt. De maga a csók szerintem jó lett. Ami itt megint értelmetlen volt, hogy mutatták Hugót, aki se előtte, se utána nem jelenik meg a filmben. Simon meg ahogy féltékenykedik... Aranyos :D



Simonnal kapcsolatosan ezt a vámpírharapást se tartom jó ötletnek. Mert a könyvben úgy kezdődik minden, hogy patkányként megharapja az egyik vámpírt, és mivel így annak vére a szervezetébe jutott, késztetést érez arra, hogy visszamenjen a Dumort Hotelba. DE nem lesz rögtön vámpír, ahogy a szeme se javul meg hirtelen. Így a film nem fan nézői azt hihetik, hogy szegény srác már vámpír is, és ő fúj ez tiszta twájnyál...

Több helyen olvastam, hogy sokan nem foglalkoztak azzal, hogy a film végi csatát az Intézetbe helyezték, és nem hozták be az új helyszínt, Renwicket. Szerintem ez nagy hiba volt. Megértem hogy költségvetés meg minden, de így megint csak a történeten esett csorba. Mivel ugyebár az Intézetbe nem léphetnek be démonok. Ha hívják őket, ha nem... Az egy megszentelt terület, így vámpírok se jöhetnek be...

Aztán jön Valentine. De honnan? Így nem derül ki hol rejtőzött eddig. Gyakorlatilag a másvilágról is jöhetett volna, senkinek nem tűnt volna fel. És amilyen erőszakos egy vadállat lett... A könyvben inkább egy szolid öltöny mögé bújt álnok forradalmár. Mondjuk nekem ezzel az izzadságtól csöpögő vérszomjjal sincs bajom, JRM remek színész továbbra is. Az tetszett, ahogy a kardokból, lándzsákból kirakja a pentagrammát...



Ez a portál se volt valami hű de jó ötlet így. Még hogy természeti képződmény... Akkor nem pusztították volna csak így el a végén. Meg ahogy használják... A történet során sokszor fogják még alkalmazni, így nem értem miért kellett elrontani annak szisztémáját. Akkor rajzolták volna meg. Az viszont jónak tartom, hogy úgy jelenítették meg, mintha egy vízesés lenne. Mikor Clary átmegy rajta és Luke-nál találja magát, az nagyon tetszett. Főleg mikor jön a démon kislány, Luke meg mint vérfarkas hupp elkapja... :D

A végén ez a trükközés a Kehellyel értelmetlen volt. Úgyis Valentine-hoz kell kerülnie, nem tudom mit kellett variálni. Meg mikor Clary a rúnájával megállítja a démonokat. Én tuti nem vártam volna meg ameddig "kiolvadnak", gyorsan lenyestem volna őket. Amúgy Clary képességét ráértek volna a Hamuvárosba előhozni, mert itt még nem sokat ad a történethez.

Az viszont plusz pont, hogy elhintették, hogy ez a testvérek vagyunk baromság csak kamu. Bár így nem szidhatják őket a nézők a következő 2 filmben ahogy én tettem a könyveket olvasva. Viszont Jace megjegyzése a végén, hogy ő nem hiszi el, hogy testvérek, hülyeség. Pont ez az, hogy nagyon is elhiszi, ezért kínlódik az Üvegváros végéig.



Ami határozottan a legjobb volt, az a végén a szereplők felsorolása. xD Jól megcsinált képekkel hozták, a zene meg még mindig fantasztikus, fel se akartam kelni. Ugyebár AFI - 17 Crimes...

Összességében nem volt rossz film, ahogy kijöttem a moziból az járt a fejemben hogy FUCKIN' AWESOME... Aztán végiggondoltam, és rájöttem, mennyi helyen elrontották a történetet. Sajnos szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy a kritikusok bírálják, és ennyire alacsony lett a bevétel. De nem bántam meg, hogy megnéztem.

De még beszélek egy kicsit a színészekről is.
Lily Collins mint Clary szerintem korrekt választás volt. Én nem így képzeltem el Claryt, de a világon nem mindenki színésznő, így nem is bánom hogy őt választották. Jól hozta a szerepét, az érzelmeket is. Lehett volna picit alacsonyabb... xDD
Jace-t ugyebár JCB játszotta. Jamie-t bírom, aranyos meg minden, de valahogy nem őt választottam volna Jace karakterének. De így hogy láttam a filmet nem bánom, mert remek volt az alakítása, és nem volt olyan hisztis se. Csak a haja, könyörgöm... Miért kellett hátrafésülniük?? Mikor a szemébe lóg kócosan, sokkal imádnivalóbb :D
Alec és Izzy is a helyén voltak. Bár Alec kissé kigyúrt lett, Kevin túl sokat edzett a szerepre, én Alecet kevésbé izomgyurkának képzeltem. Izzyben pedig kellemeset csalódtam. Elég izzys volt :D
Simont imádtam! Robert nagyon jól hozta a kis kocka mondén fiút. Legszerethetőbb ő volt az egészben.
Magnus pedig hatalmas. Godfrey remek választás volt a szerepére. Remélem láthatunk a következő filmben tőle és Kevintől egy adag Malec-et :P



A többiekről most nem beszélek, közben mondtam már róluk is pár szót. :)
Akkor még jövök egy Bukott angyalok városa-Elveszett lelkek városa kritikával meg egy Az angyal kritikával. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése