Tartalom:
"Annabel Greene harmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat: divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca…
Mindez azonban csak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc. Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből, legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jól magát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkba költözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyos anorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nem az a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észre sem veszi, Annabelnek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbál beszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csak hallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyos depresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól.
Aztán egy új barátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányos iskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owent már olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiára ítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezeti Annabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából.
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron, miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának? Vigyázat, ha elkezded olvasni, nem tudod letenni! Hidd el, nem érdemes kockáztatni, hogy elkobozza a tanár: ne olvasd órán, pad alatt…"
Érdekes és magával ragadó olvasmány volt. Elgondolkodtatott, hogy az ember mennyire is gyakran hazudik, vagy hallgat el dolgokat, mert úgy érzi, nem értenék meg, vagy megbántana vele másokat, ha elmondaná.
Annyira emberi volt Annabel története, hogy nem tudtad abbahagyni az olvasást. A barátság tünékeny dolog, ezt én is sokat tapasztaltam. Magamra ismertem a főhősben: én is igyekszem elkerülni a konfliktusokat, pártatlan maradni, és gyakran ráhagyom a másikra a dolgait. Talán én is ezért veszítettem el egy fontos barátomat, amit most már nem fogok megtudni. (Bár az ok amiért megsértődött, nevetséges volt…)
Annabel vívódása az emlékeivel és a rémálmaival annyira valóságos, hogy hallottam a fejében felcsendülő, folyton ismétlődő mondatot. És megértette, miért nem képes róla beszélni senkinek.
Owen karaktere nagyon tetszett. Az iskolában morcosnak tűnik, de otthon és a barátaival nagyon közvetlen és kedves, és sosem hazudik. Igaz fura zenei ízlése van, de ahogy elképzeltem, fülhallgatóban a fülében mászkálni, magamat láttam viszont, aki a középiskola árnyoldalát igyekszik kizárni a zenével, és már mindenhol a nyakában lóg a fülhallgatója.
Remek kis történet volt, bár ami nem tetszett, az a modellkedés, és Owen kishúgának a plázap****sága volt… Az anyjuk helyében én már felpofoztam volna.
Annabel nővéreinek története nagyon megható volt, amennyi mindenen keresztülment a kapcsolatuk, mégis mindketten belül nagyon szerették egymást, ami a végén azért csak közelebb hozta őket egymáshoz.
Összességében egy remek könyvet kaptunk valósághű szereplőkkel és történettel.
Ami tetszett:
Owen és a zenemániája. És a Csak hallgasd lemez!
Ami nem tetszett:
Ez a modell világ nagyon távol áll tőlem, így nem is igazán kötött le.
Kedvenc idézetem:
"A különálló, kis darabkákat mindig egyszerűbb feldolgozni. A teljes kép, az egész történet már egészen más tészta. De sohasem tudhatjuk. Az emberek néha tudnak meglepetést okozni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése