Tartalom:
"A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában."
Félve álltam neki, tudván, hogy mi is a téma, és mi lesz a történet vége. De akkor is belevágtam! És nem bántam meg, annak ellenére, hogy többször elpityeredtem rajta.
Igazán kemény könyv, olyan gondolatokkal, és érzésekkel, amelyeknek nem szabadna egy tizenéveshez tartozni. De az élet nem kívánsággyár… Hazel és Augustus kapcsolata bizonyítja, hogy egy rövid és eleve halálra ítélt szerelem is lehet épp olyan erős és mindent elsöprő, mint ami évekig, évtizedekig tart. És őket még a halál sem tudta elválasztani, mert mindvégig ott állt mögöttük.
Viszont az emberek nem szeretik a beteg embereket, ezért is hagyja ott a barátnője Isaac-et, mielőtt megvakult. És ezért is értették meg egymást annyira Hazel és Gus. Mert ugyanazon kellett mindkettőjüknek keresztül menniük.
Ez a könyv olyan mint Hazel kedvenc könyve. Vége van és mégsincs… De mégse lehet kiverni a fejedből ha egyszer elolvastad.
Ami tetszett:
Hazel levele Augustusnak még Amsterdamban. Meg az előtemetés, bár azon elpityeredtem.
Ami nem tetszett:
Kíváncsi lettem volna, mi történt a könyv után.
Kedvenc idézetem:
"-Oké – mondtam.
-Oké – mondta."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése