"EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is."
A nagy Végzet ereklyéi fanságom közepette olvastam az árnyvadászok oldalon lévő könyvajánlóban erről a könyvről. Tetszett a borító, a leírás, így betettem molyon a kívánságlistámba. Aztán mikor végeztem a Pokoli szerkezetekkel, nekiálltam.
Hát nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog fogni a történet. Egyik este kezdtem el olvasni, és mire észbe kaptam, már 50 oldalt elolvastam, és már késő volt. De nem nagyon akartam letenni. Ez a következő napokban is így volt. Mivel este olvastam, mivel ebookban sikerült megszereznem, és tableten olvastam, gyakran maradtam fent 11-éjfélig. (Jövő héten megkapom könyvben is!)
Nem szeretem se a jövőben játszódó történeteket, se a sci-fi-t. Viszont a disztópiát kedvelem. Reméltem, hogy nem fogok csalódni.
A könyv egy jövőbeli társadalmat mutat be az olvasónak, ahol az emberek egy városba tömörülnek (más városokról nem volt szó, így nem tudni, hogy ennyi ember él összesen, vagy csak egy szeletét látjuk az emberiségnek).
Az embereket tulajdonságaik alapján öt csoportba sorolják. Vannak: a Bátrak, a Műveltek, az Őszinték, a Barátságosak és az Önfeláldozók. Minden évben a 16 éves fiataloknak csoportot kell választaniuk. Maradhatnak abban a csoportban, amelybe beleszülettek, vagy válthatnak csoportot is. Viszont ha már kiválasztották, onnan nincs visszaút.
A történet főhőse Beatrice Prior, aki a szüleivel és a bátyával él az Önfeláldozók csoportjában. Önzetlenül és szerényen élnek. Szürke ruhákat hordanak, nincsenek ékszereik, a tükörben is csak kéthavonta nézhetik meg magukat. Az Önfeláldozók közül kerülnek ki a város vezetői, mivel ebben a csoportban lévők önzetlenek, így a vezetők sem lesznek korruptak.
Beatrice és Caleb (a bátyja) 16 évesen készülnek a csoportválasztásra, ám előtte amolyan vizsgát tesznek, amiben egy szimuláció szerint a szakértők megmondják, melyik csoportba illenek bele, de nem kötelező nekik az eredménynek megfelelőt választani. Beatrice eredménye azonban nem volt egyértelmű: a szimuláció szerint beleillene a Bátrak, a Műveltek és az Önfeláldozók csoportjába is. Azonban ez természetellenes. A vizsgáztató, Tori figyelmezteti a lányt, hogy erről senkinek sem beszélhet, senki sem tudhatja meg, hogy ő egy Elfajzott, mert akkor veszélybe kerülne az élete.
Innentől SPOILER!
A választási ceremónián minden eldől. Ha nem az eddigi csoportodat választod, az árulásnak minősül a volt csoportod számára. Beatriceék szülei elköszönnek tőlük: édesapjuk biztos benne, hogy az ünnepség után találkoznak, édesanyjuk viszont biztosítja róla a lányt, hogy bárhogy is dönt, ő szeretni fogja. Végül eljön a döntés ideje: Caleb a Művelteket választja, Beatrice pedig a Bátrakat. A szülők egyedül maradnak.
Nem könnyű Bátornak lenni. Beatrice eddig csodálta őket, de most már ő is közéjük tartozik. Már a központjukhoz se egyszerű eljutni. Fel kell ugraniuk egy mozgó vonatra! Utána kiugrani egy háztatőre, onnan pedig leugrani a mélybe. Húzós...
Fontos, hogy tudjuk, kik vagyunk. Beatrice a döntésével új életet kezd, így új nevet is választ magának: Tris.
9 csoportváltó kerül a Bátrak közé, közülük Tris az egyetlen Önfeláldozó. Mindenki Szerencsétlennek hívja. Társai között egyformán talál barátokra és ellenségekre. Christina és Will végig kitartanak mellette, Peter és bandája pedig mindig azon vannak, hogy megkeserítsék az életét.
Megkezdődik a kiképzésük. Az oktatójuk Négyes, aki szigorúan veszi a képzésüket. A képzést Eric, a Bátrak vezetőinek legifjabb tagja, aki igazán kegyetlen. Tris mindent megtesz, hogy jól szerepeljen. De mivel ő a legalacsonyabb, és gyenge is, a párviadalokban nem nagyon jeleskedik. Peter nagyon kemény ellenfél, erőszakos, jól helyben hagyja. Viszont Tris a következő körben győzedelmeskedik.
A kiképzés második felében a félelmeik szimulációin kell keresztül verekedniük magukat. Mivel Tris túl hamar legyőzi a szimulációkat, Négyes rájön, hogy a lány Elfajzott. Mivel első helyen szerepel, Peter megpróbálja eltávolítani a csapatból. Elfogják, majd a Kút (ami a központi hely) szélén található szakadékhoz viszik, aminek a mélyén gyors sodrású folyó fut. Peter megveri, majd le akarja dobni a mélybe, ám Négyes közbelép, és megmenti a lányt (fangörlsikoly!) és a szobájába viszi, ahol ellátja a sebeit.
Tris és Négyes egyre közelebb kerül egymáshoz. Négyes megengedi neki, hogy tanúja legyen, amint szembenéz a félelmeivel. Összesen csupán 4 félelme van, ezért is hívják Négyesnek. Felbukkan benne az apja is, akiben Tris felismeri az Önfeláldozók vezetőjét, Marcust. Rádöbben, hogy Négyes is csoportváltó, az Önfeláldozók közül. És az igazi neve Tobias. Ezután lesétálnak a Kút aljára, ahol a folyó hömpölyög, s leheverednek az egyik sziklára. És végre elcsattan az a régen várt csók *.*
De másnap már az első pofon csattan el. Tris elmenekül, elmegy a bátyjához, ám látja, hogy a nem látják ott szívesen. A Műveltek vezetője pedig gyanakszik rá. Eric ideges mikor visszatér a Bátrakhoz, de Tobias menti a helyzetet azzal, hogy azt mondja a másik srácnak, aki a legnagyobb vetélytársa, hogy Tris meg akarta csókolni, de ő nemet mondott. Persze amint Eric lelép, megint csókolóznak.
Elérkezik a beavatás. Tris szembenéz a félelmeivel, ami nála összesen 7 dolgot jelent. A hetediken pedig még a vezetőség is nevet: Tris attól fél, hogy Tobias le akar vele feküdni. xDD Ezt elmondja a fiúnak is, mert a megmérettetés után ismét Négyes szobájában kötnek ki. xD Nem gondoltam volna, hogy ilyen nyíltan fog előkerülni a szex témája... De nagyon vicces volt. Ezért remélem a trilógia végéig lesz valami... :P
Tris végez a felavatottak közül az első helyen. Ezután viszont elszabadul a pokol. Az összes Bátor alvajáró lesz, mert a Műveltek számítógépe irányítja őket... Na ez már sci-fi... Mindenki mint egy robot, csak Tris nem. És mint kiderül Tobias. Így mint kiderül ő is Elfajzott. De a sors kegyetlen, Tris megsérül, Tobiast pedig egy másik szérummal ellene fordítják. És ha szegény csaj nem lenne eléggé készen, megelevenítik az egyik félelmét, és egy tartályba teszik, ahol igyekeznek vízbe fojtani. De az édesanyja megmenti.
De a menekülés sok áldozattal jár. Meghalnak a szülei, és meg kell ölnie Willt is. De Tobiast végül sikerül megmentenie, és megállítják a programot, amely parancsokat küld a Bátor katonáknak.
A vége a legjobb. Ahogyan a vonaton ülnek, és csókolóznak, meg Tobias nagy nehezen kinyögi, hogy szerelmes Trisbe. Pedig a vonaton ott ül mellettük Caleb, Marcus meg Peter... Nem zavartatják magukat.
Azért arra kíváncsi lennék, ha a Barátságosak, akkor miért élnek a város központtól olyan messze...
Na ebből inkább történetelmesélés lett, nem kritika xD Bocsi.
Akkor nézzük meg másképp a sztorit:
Egy elképesztő világot teremt számunkra az írónő, amely egyszerre lenyűgöző és borzalmas. Érdekes, hogy amit mi, a jelen emberei normálisnak vennénk, az itt üldöztetve van. A legnagyobb pozitívuma a történetnek a szereplők maguk. A két főhős nagyon erős karakter, akiket ritkán találni. Clary és Jace elbújhat mellettük... Kedvenc párosom lett. Bár mindketten erős jellemek, mégis rendkívül sebezhetőek, amit nem szokásuk kimutatni. Viszont a mellékszereplőket nem érzem elég kidolgozottnak. Rajtuk lehet még mit csiszolni. De még a második kötetet nem olvastam, ezért nem tudom, hogy mennyire fogjuk őket a továbbiakban megismerni.
Az írónő azért nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőivel, különösen Tris az, akinek kijut a "jóból"... És azért hullanak a főbb szereplők is. Viszont van pár szereplő, akiről eddig a semmin kívül semmit se tudunk (pl.: Max, Marcus...)
A csaták látványosak, izgalmasak, a próbák merészek. Mindenhonnan folyik az adrenalin.
Ami tetszett:
A kiképzés menete tetszett nagyon.
Ami nem tetszett:
Ilyen nem volt :)
Kedvenc idézetem:
"– Azt hiszem szerelmes vagyok beléd – folytatja halvány mosollyal. – De azért várok még, amíg megbizonyosodom róla, és csak akkor fogom elárulni neked.
– Ez nagyon bölcs dolog tőled – felelem, és én is mosolygok. – Keressünk egy papírt, hogy felírhasd magadnak emlékeztetőnek!
Érzem, hogy rázkódik a nevetéstől. Az orrát végighúzza az államon, ajkát a fülem mögé préseli.
– Lehet, hogy már meg is bizonyosodtam róla – mondja. – Csak nem szeretnélek megrémíteni.
Felnevetek.
– Te tudod jobban kettőnk közül.
– Rendben van – feleli. – Hát akkor: szeretlek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése